Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.
Menü

Fém járművek

Az első fém játékautók a lehető legkorábban, a valódi autók megjelenésével egy időben készültek el. Azonban ezek a darabok még elsősorban nem gyűjtési, pláne nem játék céllal készültek, általában csak dísztárgyak, méretarányos modellje voltak valamelyik gépjárműnek. Kínálatunkban a legmodernebb gyerekjátékok és felnőttek számára is gyűjthető modellek kapnak helyet.

Fém játékautó történelem

Ha fém játékautókra gondolsz, minden bizonnyal elsők között jutnak eszedbe a Matchbox autók. Nevüket onnan kapták, hogy az 1:64-es méretarányban készült darabok könnyedén elfértek bármelyik gyufásdobozban (a matchbox jelentése ugyanis gyufaskatulya).  Az első típusok az 1950-es évek elején jelentek meg az Egyesült Királyságban, azonban hamar nagy népszerűségre tettek szert pontos méretarányú és valósághű részleteik, illetve kiváló belső tereik miatt.

Nem kellett sok időnek eltelnie ahhoz, hogy a tengeren túl is gyártani kezdjék őket. A kialakult konkurenciaharc jót tett a Matchbox autókat gyártó Lesney vállalatnak: először az amerikai Mattel cég vezetett be komoly újításokat a fém játékautók kerekei kapcsán, amelynek köszönhetően sokkal gyorsabban és simábban lettek képesek gurulni. A Lesney vállalat azonban felvette a versenyt és szintén korszerűsítette az autók kerekeit és felfüggesztéseit: ez pedig olyan jól sikerült, hogy a következő 10 – 15 évre bebiztosították vezető szerepüket a piacon.

1982-re azonban a Lesney csődbe ment, a Matchbox autók gyártása pedig Ázsiába került. Az évtizedes, többszereplős piaci verseny azonban jót tett a fém játékautóknak, hiszen mindig valami újat kellett mutatni a versenytársakkal szemben: így jelentek meg például a Mattelnek köszönhetően az első műanyag versenypályák.

Napjainkra már nem csak az autók, de a különböző kiegészítők széles választéka is rendelkezésünkre áll. Komplett pályarendszereket építhetünk és már olyan klasszikus gépjárművekkel bővíthetjük gyűjteményünket, mint a Batmobile vagy a Halálos iramban filmsorozat ikonikus darabjai.

Miért jó választás a fém játékautó gyerekek számára?

Bár a játékautókat elsősorban fiús játéknak tartjuk, azonban egy kis bátorítás után a lányokkal is hamar megszerethető. Ezek a játékok a fiúk és a lányok fejlődésére egyaránt jótékony hatást gyakorolnak, A fém játékautók egyik legnagyobb előnye, hogy legtöbbjükkel finom, lágy mozdulatokkal kell játszani: ezek a lökések, húzások, utánanyúlások pedig remekül fejlesztik a gyermekek finommotorikus képességeit.

Ezeknek a lágy mozdulatoknak a segítségével a gyerekek megismerkedhetnek egyfelől a fizika alapvető törvényszerűségeivel, másfelől saját erejüket is felmérhetik. Megtanulják mozgatni a dolgokat, megismerkednek a lassulás és gyorsulás jelenségével, kitapasztalják, hogy mekkora erőkifejtésre van szükség a játékok mozgatásához, irányításához. Emellett kiválóan fejlesztik a szem-kéz koordinációt és a kézügyességet egyaránt, valamint a problémamegoldó képességet és a logikus gondolkodást.

A fém játékautó jó pár évig nem megy ki a gyerekdivatból: ha egy kicsit nagyobbak lesznek, akkor megismerkedhetnek az alkatrészek és alkotórészek szerepeivel. Megtudhatják, milyen célt szolgálnak a kerekek, miért és hogyan kell kormányozni ezeket a járműveket, kedvet kaphatnak a szereléshez és általánosságban felkeltheti érdeklődésüket a műszaki dolgok iránt.

Miben különböznek a fém játékautók a fa vagy a műanyag típusoktól?

A fém játékautók különféle méretekben kaphatók, jellemzően 1:10-tól 1:64-es méretarányok között az eredeti, valós autóhoz képest. Minél nagyobb a második szám, annál kisebb a fröccsöntött autó mérete.

Mivel ezek a modellek fémből készülnek fröccsöntéses technológiával, általában részletgazdagabb megjelenésűek, mint a műanyagból vagy fából készült társaik, és velük összehasonlítva hosszabb élettartamot is biztosítanak számukra. A fémből készült játékok minőségét tekintve is általánosságban erősebbek, keményebbek és tartósabbak, különösen, mint a műanyagból készült darabok.

Megfelelő tárolás mellett akár évtizedekig maradnak újszerű állapotban

Ha a fém játékautókat megfelelő módon használod és tárolod, akkor akár évekkel vagy évtizedekkel a vásárlás után is kiváló állapotban maradnak meg. A megfelelő tárolás során érdemes figyelemmel lenned arra, hogy a modelleket száraz környezetben, lehetőleg szobahőmérsékleten tartsd. Ezenkívül rendszeresen porold le őket, hogy a szennyeződések eltávolításával egyúttal az anyag károsodását is megelőzd. Tárolás során lehetőleg kerüld a magas páratartalmú helyeket és tartsd őket távol a közvetlen napfénytől, mert ez idővel a felület fakulását okozhatja.

Egy saját modellgyűjtemény felnőttek számára is érdekes kihívás

A fém játékautók sokszor egyáltalán nem mennek ki a divatból: aki gyerekként ráérez a modellek gyűjtésének ízére, annak könnyen egy életreszóló hobbivá válhat. Az egyes darabok részletes, sokszor már művészi kidolgozása, a bonyolult részletek és a pontosan méretarányos részek miatt nem csak a gyerekek csodálkozhatnak rá ezeknek a modelleknek a varázsára.

Egy – egy tudatosan összeállított gyűjtemény kialakítása csak a fantáziádra van bízva. Saját kollekciódat meghatározott témák, gyártók, évek, filmek vagy modellek köré egyaránt építheted. Ha például szeretsz egy bizonyos típusú autót, megpróbálhatod összegyűjteni az összes legyártott modellt. Vagy akár ugyanazt az autót, különböző méretekben vagy méretarányokban.

A fém játékautók köré az évtizedek alatt egy saját szubkultúra épült. Nemcsak fanatikus gyűjtőket találhatunk bőséggel, de léteznek állandó és ideiglenes kiállítások, bemutatók, találkozók, ahol az 1950-es évektől kezdve napjaink modelljeiig bezárólag rengeteg különféle típust, sorozatot vonultatnak fel.

Milyen fém játékautók lelhetőek fel a Játék Hotel kínálatában?

Kínálatunkban játékautók színes választéka vár: fiúknak és lányoknak szóló darabok egyaránt választhatók, a 3-4 éveseknek készült típusoktól kezdve a kamaszokig bezárólag minden gyerek számára megtalálhatod a tökéletes ajándékot.

Mesehősös és filmes játékautóink között olyan klasszikusokat találhatsz, mint a Scooby Doo mikrobusz, a Batmobile, egy 1:24-es méretarányú, 1973-es Ford Mustang, Captain Marvel fém figurával együtt, vagy éppen a Transformersből ismert Optimus Prime Autobot, esetleg KITT a Knight Riderből.

Márkákat tekintve is széles a kínálatunk, olyan neves gyártók, mint a Bburago, a Mattel vagy a Hot Wheels különböző modelljei közül válogathatsz. A tűzpiros Ferrari 458 Spider, a Lamborghini Urus, a Dodge Viper mellett a Volkswagen Polo méretarányos mását úgyszintén választhatod. Böngéssz bátran kínáltaunkban és találd meg akár a legjobb ajándékot, akár leendő gyűjteményed első darabját!