Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.
Menü
Itt jársz: > Kezdőlap >

A Bogyó és Babóca szereplők titkai

A Bogyó és Babóca szereplők titkai

Bogyó és Babóca, a két barát, nemcsak a mesekönyvek kedvelt figurái, hanem a kisebb korosztály bárhol és bármikor szívesen találkozik velük. Éppen ezért a mesefigurák, kulcstartók, a kirakósok, puzzle-k, kifestők elősegítik, hogy az óvodások kedvenceiken keresztül tanuljanak meg sok hasznos készséget, és közben élményt is gyűjtsenek.

A Bogyó és Babóca történetek a legkisebbek nyelvén dolgozzák fel a korosztály sajátosságait, mindennapjait, melyekben helyet kaphat a boldogság, szomorúság, segítségnyújtás, félelmek, a családi helyzetek és még megannyi érdekes dolog, ami őket foglalkoztatja. Cikkünkből kiderül, mi a titka ennek a cuki kis párosnak, és, hogy miért szeretik őket a szülők is annyira.

Bogyó és Babóca története

Bartos Erika nevéhez fűződik Bogyó és Babóca életre keltése. A szerző a sorozat első kötetét 2004-ben jelentette meg, a könyvei pedig olyan siker útjára léptek, hogy végül főállását, az építészetet otthagyta emiatt. Erika mind a rajzokat, mind a szövegeket maga jegyzi, közreműködik az animációs filmek készítésében és a társasjátékokat is ő tervezi. A kedves történetek azóta egész világgá nőtték ki magukat, mesefilmek, diafilmek, játékok formájában, és persze a sok-sok állatszereplő helyet kap ajándéktárgyakon, ruhákon is. A két főszereplő a csigafiú - Bogyó,, és Babóca - a katicalány, akik a legjobb barátok és számos kedves lénnyel állnak kapcsolatban. 

“Teljesen ismeretlenül léptem be a gyerekkönyvkiadás világába - meséli. - Építészmérnök az eredeti végzettségem és a három gyermekem születésekor kezdtem el mesélni a csemetéimnek. Először a rajzok születtek meg, ezekből formálódott a történet. Aztán annyira megtetszettek mindenkinek ezek a mesék, hogy az ismerőseimnek, rokonaimnak is le kellett a rajzokat másolnom, és a kedvükért rövid szöveget is írtam hozzájuk. Valójában ebből született az első meséskönyv, ezeket vittem először a kiadóhoz.” - mesélt a kezdetekről Bartos Erika egy korábbi interjúban.

A sorozattal kezdettől fogva összefonódott a bábozás is, mivel Bartos Erika és férje  egyből el is készítette a mesék bábszereplőit, és ketten számtalan történetet elbáboztak a kötetből az ország több könyvtárában és gyerekrendezvényén. A bábművészet sok elismerést kivívott, így bábkiállítás is készülhetett a Bogyó és Babócából, illetve nem ritka manapság már 1-1 tematikus gyermeknap sem. 

Bartosék munkáját mind hazánkban, mind külföldön nagy tisztelet és szeretet övezi, így Erika több díjat is elnyert a két jó baráttal, sőt, a könyvek mellett a rajzfilmet és a társasjátékokat is díjazták már. A sorozat kötetei több nyelven is megjelentek: németül, kínaiul, törökül, románul, szlovákul, csehül, és lettül. 

Te ismered az összes Bogyó és Babóca szereplőt?

Felsorolni is lehetetlen lenne, hogy mennyi kalandot élt már át együtt a két főhős, és megannyi kis barátjuk. A szereplőkkel megelevenednek az évszakok, a különféle ünnepek, a mindennapok kalandjai, a világ helyszínei és még az űr is. A gyerekek megismerkedhetnek a hetekkel, hónapokkal, a hangszerekkel, a különféle élőlényekkel, a sportokkal, az ételekkel és hagyományokkal. 

Bogyó és Babóca mellett sok-sok állat él ebben a világban, és mindannyian más személyiségek. A gyerekek így megtanuljhatják azt is, hogy attól, hogy valaki tőlünk eltérő, még lehet a barátunk, és kaphatunk tőle segítséget. A kedvelt figurák között van szarvasbogár, cincér, szitakötő, bagoly, süni, hörcsög, dongó, béka, hangya, teknős, de olyan különleges lények is helyet kapnak, mint a polip, a gomba, a napraforgó vagy a Csillaglány. 

A kis állatok jellegzetes keresztnevekkel is fel vannak vértezve, így a kicsik igazán különleges utóneveket is megismerhetnek a történetek által. Vajon van olyan gyermek, aki az összes szereplőt fel tudja sorolni? Biztos, hogy van!
És, ha ez nem lenne elég, a karakterek mesés otthonokban laknak, melyeket Bartos Erika tű pontossággal alkotott meg, már a történet legelején. 
Baltazár, a méhecske, tornyos erődítményben lakik; Csiga Csaba a vízicsiga házának még a kéménye is csavart; Dorottya, a dongólány otthona egy mézescsuporra emlékeztet; Döme, a krumplibogár stílusosan egy krumpliházban lakik, míg Huba, a homokbogár természetesen homokvárban hajtja álomra kobakját.


5 ok, amiért mindenki szereti Bogyót és Babócát

Az egyszerűen, szeretettel tálalt történetek jóval többet adnak az óvodáskorúaknak, mint azt elsőre gondolnánk. 

  • A mesék cselekményei a mindennapok eseményeit keltik életre, amiket a 3-6 éves korosztály átél. A történetek a legkisebbek számára is érthető nyelven dolgozzák fel a barátságot, a szomorúságot, a kalandokat, a sokszínűséget, a sikert vagy a kudarcot, és mindig a helyes irányba tereli a kicsiket a mondanivalójuk. A történetekben megjelennek családi, baráti kötelékek,, a csúfolódás, az  irigység, a félelem, de helyet kap a gyász, az elfogadás is. 
  • A Bogyó és Babóca történetekben a társas kapcsolatok békések, a világ, amiben játszódnak, biztonságos és kiszámítható. Konfliktusok persze akadnak, de szeretettel, ügyességgel, vidámsággal, jóakarattal mindig megoldódnak a problémák. A legkisebbeknek pedig a biztonság a legfontosabb, hogy tudják és érzik, ebben a mesevilágban nekik is helyük van, és nem érheti őket baj. 
  • A Bogyó és Babóca játékok megszerettetik a gyerekekkel az állat- és növényvilágot, közelebb kerülnek a természethez, megtanulják, hogy milyen értékesek is az élőlények és, hogy meg kell óvni őket. Már ebben a korban meg kell erősíteni ezeket a személyiségjegyeket, hogy felnőttként természetesnek vegyék azt, hogy felelősséggel tartoznak a környezetükért. 
  • Rajzolni is megtanít Bogyó és babóca, hiszen a gyerekek imádják a figurákat átmásolni, vagy akár újakat kreálni azok mintájára. A szerzőnő elmondta, talán egyszerűnek hatnak az ő rajzai, de pont ez a lényeg bennük. Így a gyerekek is kedvet kapnak, és viszonylag jól meg tudják kreálni ők is a figurákat. Ez pedig egyrészt sikerélmény, másrészt fejleszti a rajzkészséget, finommotorikát, a logikát és a fantáziát is. A kedves kis állatokat akár gyurmából is megformálhatják a szülők segítségével, a kifestőkben pedig kiszínezhetik őket. A történeteken túl tehát Bogyó és Babóca pont azokat a készségeket és képességeket fejleszti, amikre ennek a korosztálynak szüksége van.
  • Amíg a gyermek Bogyó és Babóca világában kalandozik, addig a szülő biztos lehet benne, hogy kiváló értékrendet és egyszerűen magáévá tehető, hasznos, jó dolgokat tanul meg a csemete. Az ismeretek, gondolatok, melyeket a korosztály magába szippant egy jobb jövő kezdetét jelentheti, ahol az emberpalánták az együttműködést, barátságot, szeretetet, segítségnyújtást és az elfogadást alapvető és legfontosabb értékeknek veszik.


Nézz körül folyamatosan bővülő kínálatunkban, ahol megtalálod a különböző Bogyó és Babóca témájú kedvességeket! A Játék Hotelben megtalálsz minden cuki mesefigurát és kiegészítőt: társasjátékot, puzzle-t, memóriajátékot.